Kiindulási helyzet: pár ül egy étteremben (mindegy, hogy gyorsétterem, vagy rendes), és belép egy ismerős. Az ülő és a belépő fél tekintete összevillan, felismerik egymást.

Magyar reakció:

1. távoli ismerős: intenek egymásnak, bólintanak

2. közeli ismerős, barát, rokon: a belépő az imserősök asztalához megy, ahol köszönnek egymásnak, váltanak néhány szót, majd a pár valamelyik tagja megkéri az érkezőt, hogy üljön az asztalukhoz, aki ezt nagy valószínűséggel meg is teszi.

Német reakció:

1. Levegőnek nézik egymást, esetleg egy félmosolyt megengednek.

2. Mint 1., esetleg intenek is egymásnak, és ha a német belépő nagyon udvariatlan (vagy az ülő pár egyik fele egy tájékozatlan magyar, és oda hívja), akkor esetleg oda megy az asztalhoz és esetleg váltanak néhány szót. Majd köszön, és távozik. (És ha véletlenül a pár magyar fele megkérdezi, hogy nem ülne-e le hozzájuk, akkor először zavart fél perces szünet, majd dadogó, nagyon zavart titalkozás, és villámgyors távozás a válasz.)

Így keltheti egy tájékozatlan magyar azt a benyomást Németországban, hogy nem volt gyerekszobája. Csak kérdezze meg jó ismerőseit, ha valahol összefutnak:

Leülsz az asztalunkhoz?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.