Van egy kolléganőm, akivel pechünkre közös irodában ülönk. Ketten. Mindezt majdnem 4 hónapja, ehhez képest talán összesen nem beszéltünk egy órát. A probléma valahol ott gyökerezek, hogy a kolléganőmnek soha senkiről nincs egy jó szava sem, viszont minden pletykát ismer. Én nem szeretem, ha valaki folyamatosan másokat kritizál - persze, néha, ha az embernek van rá oka, egy-egy embert, de szünet nélkül? mindenkit? -, és még kevésbé, ha valaki pletykál.

Ma reggel rámmosolygott. Bevallom őszintén, meglepődtem. Én kis naív, azt gondoltam, biztosan csak jó kedve van. Kedvesen köszönt. Itt még mindig nem gyanakodtam... Majd, még le se vettem a kabátom, de már jött a kioktató hangnemű tájékoztatás, hogy a főnök keresett a karácsonyfa miatt, hogy bontsuk le végre. (Kb. 8 ember felelős érte, az egyik a főnök melletti irodában ül... miért engem keresett?) A kolléganő szemében elégtétel és öröm csillogott. Először láttam igazán elégedettnek, mióta itt vagyok. Jó tudni, hogy neki is lehet örömet szerezni...

Gondolom, ez a stílus sem a nemzetiségen múlik, tartok tőle, minden országban van ilyen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.